A szifiliszről sokan még mindig úgy gondolkodnak, mint egy régi, már visszaszorított betegségről. A friss magyar adatok viszont azt mutatják, hogy a probléma nagyon is jelen van, ráadásul a legsérülékenyebbeket érinti. Különösen nyomasztó, hogy a veleszületett szifilisz nagy része időben felfedezve megelőzhető lenne.

Magyarországon riasztó ütemben nő a veleszületett szifiliszes esetek száma. A bejelentett adatok szerint 2025-ben 91 ilyen esetet regisztráltak, ezek közül 19 méhen belüli magzati halállal, 7 pedig újszülött-halállal végződött. Ez összesen 26 elvesztett életet jelent. A következő évben pedig már eddig 100 fertőzött babáról és 23 halálesetről lehet tudni, vagyis a növekvő tendencia nemhogy megtört volna, inkább tovább erősödni látszik.

Ez azért különösen megrázó, mert nem egy kiszámíthatatlan, kivédhetetlen állapotról van szó. A veleszületett szifilisz sok esetben megelőzhető lenne megfelelő szűréssel, időben elvégzett diagnózissal és kezeléssel. Amikor mégis ilyen számokat látunk, akkor nehéz úgy tenni, mintha ez pusztán egy kellemetlen egészségügyi statisztika volna. Itt családokról, elvesztett terhességekről és elkerülhető tragédiákról van szó.

Nem csak magyar jelenség, de itthon különösen súlyos

A probléma nem kizárólag Magyarországot érinti. Az Európai Unióban 2015 és 2024 között megduplázódott az összes szifiliszes eset bejelentési aránya, a veleszületett szifilisz előfordulása pedig még ennél is nagyobb mértékben, 243 százalékkal emelkedett. Ez már önmagában is komoly figyelmeztetés arra, hogy a szexuális úton terjedő fertőzések területén több országban is romló tendencia látszik.

Magyarország helyzete mégis különösen aggasztó. Már 2024-ben is 42 veleszületett szifiliszes esetet jelentettek, ami az egész EU-ban a második legmagasabb szám volt. Ehhez képest a következő években az esetszám tovább ugrott. Ha egy ország úgy kerül az élmezőnybe, hogy közben egy nagyrészt megelőzhető betegségről van szó, az nem egyszerűen rossz hír, hanem súlyos rendszerhiba gyanúját veti fel.

Miért ennyire tragikus ez a történet

A szifilisz nem új betegség, és éppen ezért sokan hajlamosak félreérteni a jelentőségét. Van benne valami poros, történelemkönyv-szagú képzet, mintha egy olyan kórról lenne szó, amelyet a modern egészségügy már régen maga mögött hagyott. A valóság ezzel szemben az, hogy ma is jelen van, és ha a fertőzés várandósság alatt nem derül ki időben, akkor a következményeit a magzat vagy az újszülött viselheti a legsúlyosabban.

Ettől válik az egész helyzet különösen nyerssé. A felnőttek egészségügyi hiányosságai, a későn felismert fertőzések, a nehezen elérhető ellátás vagy a rendszerben keletkező rések végül olyan babák életét veszélyeztetik, akiknek semmilyen beleszólásuk nincs ebbe. Egy veleszületett fertőzés mindig túlmutat az egyéni felelősségen, mert azt is megmutatja, mennyire működik valójában a megelőzésre épülő egészségügyi gyakorlat.

Van szűrés, mégis nőnek az esetszámok

Magyarországon régóta kötelező az első trimeszteri szifiliszszűrés. Elvileg ez azt a célt szolgálja, hogy a fertőzéseket már a terhesség korai szakaszában ki lehessen mutatni, és szükség esetén időben el lehessen kezdeni a kezelést. 2025 végén ráadásul országos program is indult, amelynek részeként gyors szifiliszteszteket biztosítanak kórházak és más egészségügyi intézmények számára.

Mindez papíron azt sugallja, hogy a rendszer érzékeli a bajt és próbál reagálni. Csakhogy a számok alapján egyelőre nincs látványos fordulat. Ez felvet néhány kellemetlen, de megkerülhetetlen kérdést. Eljut-e minden érintetthez időben a szűrés? Megtörténik-e a kontrollvizsgálat, ha szükséges? Elég gyors-e a diagnózis és a kezelés? És vajon mindenki számára ugyanolyan könnyen hozzáférhető az ellátás, vagy vannak csoportok, amelyek rendre kiesnek a hálóból?

A probléma valószínűleg nem egyetlen ponton csúszik el

A rendelkezésre álló adatokból önmagukban nem lehet pontosan megmondani, mi áll a romló helyzet mögött. Annyi azonban valószínű, hogy nem egyetlen hibáról van szó. Egy ilyen trend mögött gyakran több tényező rakódik egymásra. Későn megkezdett terhesgondozás, elmaradó vizsgálatok, nehéz hozzáférés az ellátáshoz, társadalmi kiszolgáltatottság, tájékozatlanság, vagy éppen a szexuális egészséggel kapcsolatos tabuk is szerepet játszhatnak.

Az is elképzelhető, hogy a fertőzések általános emelkedése eleve nagyobb terhet tesz a rendszerre, amely nem tud minden ponton elég gyorsan és hatékonyan reagálni. Egy szűrési program attól még, hogy létezik, nem feltétlenül működik jól a gyakorlatban. A valódi kérdés mindig az, hogy a legsebezhetőbb helyzetben lévő emberekhez is eljut-e időben és biztonságosan.

Mitől lenne kevesebb az ilyen tragédia

Az első és legfontosabb lépés az, hogy a veleszületett szifiliszt ne ritka, szégyellnivaló vagy félreeső ügyként kezeljük, hanem valódi népegészségügyi problémaként. Ha valami évről évre több csecsemőt érint, és közben halálesetekhez vezet, akkor ott nem lehet megelégedni annyival, hogy a rendszerben egyébként léteznek szabályok.

Érdemi javulást az hozhat, ha a szűrés nemcsak formálisan kötelező, hanem ténylegesen elérhető és követhető is. Ide tartozik a korai terhesgondozás támogatása, a veszélyeztetett csoportok jobb elérése, a gyors tesztek széles körű használata, valamint az, hogy pozitív eredmény esetén a kezelés ne csússzon el adminisztratív vagy hozzáférési okok miatt. Ugyanilyen fontos a világos, ítélkezésmentes kommunikáció is, mert a szexuális úton terjedő fertőzések körüli stigma gyakran éppen az időben történő segítségkérést akadályozza.

A tragikus számok mögött nemcsak járványügyi adatokat látunk, hanem azt is, hogy a megelőzésről szóló elvek mennyire állják ki a valóság próbáját. Ha egy országban ennyi baba fertőződik meg egy megelőzhető betegséggel, akkor az már nem elszigetelt balszerencse, hanem súlyos figyelmeztetés. A kérdés most már nem az, hogy komoly-e a helyzet, hanem az, hogy sikerül-e végre ott beavatkozni, ahol a rendszer évről évre cserben hagyja a legvédtelenebbeket.

Másik nézőpont | Mögötte
A kötelező szűrés önmagában még nem jelent valódi védelmet. Egy rendszer akkor működik, ha nemcsak előírja a vizsgálatot, hanem el is juttatja oda, ahol a legnagyobb szükség lenne rá. A legrosszabb egészségügyi számok gyakran nem a betegségről, hanem az ellátás határairól beszélnek.