A pozitív életszemléletet sokan hajlamosak afféle kedves önsegítő közhelynek tekinteni. Pedig egyre több jel utal arra, hogy az optimizmus nem csupán a hangulatunkra, hanem a testünk állapotára is hatással lehet. Különösen a szív- és érrendszer szempontjából tűnik úgy, hogy a derűsebb hozzáállás többet számít, mint elsőre gondolnánk.

Az, hogy valaki hogyan néz a jövőre, nem pusztán lelki kérdés. A gondolkodásmód ugyanis gyakran együtt jár olyan mindennapi szokásokkal és testi folyamatokkal, amelyek hosszú távon komolyan befolyásolják az egészséget. Az optimizmus ezért nem csak egy belső hangulatállapot, hanem egy olyan szemlélet, amely a szervezetre is nyomot hagyhat.

Egy nagyszabású vizsgálat több mint ötezer, 45 és 84 év közötti ember adatait elemezte, és azt találta, hogy a legoptimistább résztvevők szív- és keringési rendszere jelentősen jobb állapotban volt, mint a kevésbé optimista társaiké. A különbség nem volt elhanyagolható. A legderűlátóbb csoportnál 50–76 százalékkal kedvezőbb eredmények mutatkoztak.

Mit néztek a kutatásban

A szív egészsége nem egyetlen számon múlik. A teljes képhez több tényezőt is figyelembe kell venni. Ilyen például a vérnyomás, a testtömegindex, a vércukorszint és a koleszterinszint. Emellett fontos az étrend minősége, a fizikai aktivitás mértéke és az is, hogy valaki dohányzik-e.

Ez azért lényeges, mert így nem lehet az eredményt egyetlen mutatóra ráhúzni. Nem arról van szó, hogy az optimista embereknek véletlenül jobb lett egy laboreredményük. Inkább arról, hogy összességében rendezettebb, kedvezőbb képet mutatott a keringési állapotuk.

Miért lehet kapcsolat a hozzáállás és a szív állapota között

Az optimizmus önmagában nem varázslat. Nem attól lesz valakinek jobb a vérnyomása, hogy reggel a tükörbe mosolyog. A kapcsolat valószínűleg ennél jóval földközelibb. Aki reménytelibben látja a jövőt, az gyakran könnyebben hoz olyan döntéseket, amelyek támogatják az egészségét.

Az optimistább emberek nagyobb eséllyel mozognak rendszeresen, kitartóbban követnek egészségesebb szokásokat, és talán kevésbé sodródnak bele az önromboló mintákba. A stresszhez való viszonyuk is eltérhet. Nem feltétlenül élnek kevesebb nehézséggel, de másképp reagálhatnak rájuk. Ez a különbség hosszú távon a szervezet terhelésében is megjelenhet.

A tartós feszültség ugyanis nem marad a fejben. Hat a pulzusra, a vérnyomásra, az alvásra, az étvágyra és a gyulladásos folyamatokra is. Ha valaki rendszeresen a legrosszabbra készül, állandó belső készenlétben él, annak ára lehet. Az optimizmus ezzel szemben nem a problémák letagadása, hanem egy olyan alapállás, amely csökkentheti a folyamatos belső riadókészültséget.

Az optimizmus nem naivitás

Sokan azért idegenkednek ettől a témától, mert az optimizmust összekeverik a rózsaszín köddel. Mintha pozitívnak lenni annyit jelentene, hogy minden rendben van, akkor is, amikor nyilvánvalóan nincs. Pedig a valódi optimizmus nem vak bizakodás.

Sokkal inkább azt jelenti, hogy az ember számol a nehézségekkel, de nem tekinti őket eleve végzetesnek. Van benne valamiféle belső meggyőződés arról, hogy lehet mozdulni, lehet javítani, lehet újrakezdeni. Ez a hozzáállás gyakran cselekvőbbé tesz. Márpedig az egészség szempontjából ez kulcskérdés.

Aki hisz benne, hogy a döntéseinek van értelme, az könnyebben belevág a változtatásba. Könnyebben elmegy szűrésre, könnyebben visszavesz a cigarettából, könnyebben tesz egy sétát vacsora után, és talán kevésbé mondja azt, hogy úgyis mindegy. Néha pontosan ezek az apró különbségek adódnak össze nagy eredménnyé.

Miért fontos ez különösen a szív- és érrendszer esetében

A szív- és érrendszeri betegségek továbbra is a legjelentősebb egészségügyi kockázatok közé tartoznak. Éppen ezért minden olyan tényező, amely akár közvetve, akár közvetlenül javíthatja a keringés állapotát, komoly figyelmet érdemel. Ha a gondolkodásmód is ezek közé tartozik, akkor azt nem lehet legyintéssel elintézni.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a pozitív hozzáállás helyettesíti az orvost, a kezelést vagy az életmódbeli változtatásokat. Sokkal inkább arról van szó, hogy lehet egy olyan belső erőforrás, amely támogatja ezeket. Olyan háttér, amelyből könnyebb jobb döntéseket hozni, és nehezebb teljesen feladni magunkat.

Lehet-e tudatosan optimistábbá válni

Az optimizmus részben személyiségvonás, de nem kizárólag az. A gondolkodásmód alakítható. Nem egyik napról a másikra, és nem pusztán akaraterőből, de apró lépésekben igen. Már az is sokat számíthat, ha valaki észreveszi, mennyire automatikusan várja a rosszat, és elkezdi megkérdőjelezni ezt a belső reflexet.

Segíthet, ha a figyelem nem csak a veszélyekre, hanem a lehetőségekre is rááll. Ha valaki reális célokat tűz ki, követhető napi rutinokat alakít ki, és nem csak hibákat keres magában. A remény ugyanis sokszor nem érzésként érkezik, hanem szokásként. Abban mutatkozik meg, hogy az ember újra és újra tesz valamit önmagáért.

Az is fontos, hogy ne terheljük rá az egész felelősséget az egyénre. Vannak élethelyzetek, veszteségek, pszichés terhek és betegségek, amelyek mellett a pozitív gondolkodás nem egyszerű döntés kérdése. Ilyenkor nem bátorító frázisokra, hanem valódi támogatásra van szükség. Az optimizmus értékes lehet, de nem szabad erkölcsi kötelességet csinálni belőle.

A pozitívabb szemlélet apró, de valódi előny lehet

Az egészség ritkán egyetlen nagy fordulaton múlik. Sokkal gyakrabban a mindennapi minták formálják. Hogy mit eszünk, mennyit mozgunk, hogyan alszunk, mennyire figyelünk magunkra, és mit gondolunk arról, van-e értelme vigyázni magunkra. Az optimizmus ebben a rendszerben nem dísz, hanem lehet egy stabilabb belső alap.

Talán ez a legérdekesebb üzenet. A reménytelibb hozzáállás nem csak abban segíthet, hogy könnyebben teljen a nap, hanem abban is, hogy a testünk kevésbé fizesse meg a tartós belső feszültség árát. A szív szempontjából ez már egyáltalán nem mellékes részlet.

Másik nézőpont | Mögötte
Az optimizmust könnyű idealizálni, de attól még nem lesz mindenki egészséges, aki derűsen gondolkodik. Viszont ha a reménytelenség bénít, a bizakodás pedig cselekvésre mozdít, akkor máris több lett puszta hangulatnál. Néha ennyi is elég ahhoz, hogy valaki elkezdjen vigyázni magára.