A „rosszfiú” és „rosszlány” figurája régóta makacs párkapcsolati sztereotípia. Mégis, amikor közelebbről megnézzük, mi alapján választunk vonzó partnert, sokkal árnyaltabb kép rajzolódik ki. Egy friss kutatás szerint a legtöbben továbbra is a kedves, megbízható és empatikus embereket részesítik előnyben, miközben az izgalom és a sötétebb vonások vonzereje sem teljesen véletlen.

A romantikus vonzalomról szeretünk leegyszerűsítő mondatokat gyártani. Ilyen az is, hogy a nők a rossz fiúkat szeretik, a férfiak pedig a rossz lányokat. Az efféle kijelentések azért ragadnak meg könnyen, mert van bennük valami filmszerű, valami drámai. Csakhogy attól még, hogy egy karakter feltűnő, nem biztos, hogy valóban kívánatos hosszabb távon.

A párválasztás ritkán működik egyetlen szabály szerint. Az, hogy kit találunk vonzónak, függhet az életkorunktól, az önképünktől, a tapasztalatainktól, attól is, mire vágyunk éppen. Izgalomra, biztonságra, elismerésre, vagy arra, hogy valaki ismerős legyen számunkra lélekben. Éppen ezért érdekes, amikor kutatások megpróbálják szétválasztani a sztereotípiát a tényleges preferenciáktól.

Mit jelent az, hogy valaki a „sötét” vonásokhoz vonzódik?

A vizsgált személyiségjegyek közé a sötét triád három eleme tartozik. A nárcizmus, ami túlzott önközpontúsággal és különlegességérzéssel járhat. A mákiavellizmus, ami manipulatív, számító működésként jelenhet meg. És a pszichopátiás vonások, amelyekhez érzelmi hidegség, impulzivitás vagy alacsonyabb együttérzés társulhat.

Ezek a fogalmak a hétköznapi beszédben gyakran túlzó vagy pontatlan formában kerülnek elő. Nem arról van szó, hogy aki magabiztos vagy nehezen olvasható, az biztosan veszélyes személyiség. A kutatási eredmények mégis arra mutatnak rá, hogy akikben erősebben vannak jelen ezek a sötétebb vonások, azok nagyobb eséllyel találnak vonzónak hasonló karakterű partnereket is.

Ennek van egy egyszerű, emberi olvasata. Sokszor ahhoz húzunk, ami ismerős. Ha valaki maga is erősen versengő, önérdekvezérelt vagy érzelmileg zártabb, lehet, hogy nem riasztja egy hasonló partner. Sőt, akár vonzónak is találhatja benne azt, amit mások vörös zászlóként érzékelnek.

Miért vonzó mégis a „rosszfiú” karakter?

A rosszfiú vagy rosszlány alakja többnyire nem azért működik, mert az emberek tudatosan bántó, manipulatív vagy erőszakos partnert keresnek. Inkább azért, mert ezekhez a figurákhoz gyakran társul néhány első pillantásra erősnek tűnő tulajdonság. Magabiztosság, kiszámíthatatlanság, vakmerőség, titokzatosság, felnőttesnek ható önállóság. Ezek pedig könnyen összekeverhetők az érettséggel vagy a valódi belső erővel.

Különösen fiatal korban lehet csábító az, ami eltér a saját működésünktől. Egy kamasz vagy nagyon fiatal ember számára a szabálytalan, merész karakter egyszerre tűnhet szabadnak és izgalmasnak. Olyasmit testesíthet meg, ami a másikban még nincs jelen, de szeretné kipróbálni vagy megélni. Ilyenkor a vonzalom részben a másik emberhez szól, részben pedig ahhoz a képhez, amit rajta keresztül elképzelünk magunknak.

Vagyis a vonzerő néha nem arról árulkodik, hogy mire lenne szükségünk, hanem arról, hogy mi hiányzik belőlünk, vagy mit idealizálunk. Ez nagy különbség. Attól, hogy valaki izgalmasnak tűnik, még nem biztos, hogy mellette lehet biztonságban lenni.

Az izgalom és a biztonság nem ugyanaz

A kutatás egyik legérdekesebb üzenete éppen az, hogy a valódi vonzerő és a sztereotip fantázia nem fedik egymást. Amikor különböző partnerkaraktereket kellett értékelni, a kedves, együttműködő személy kapta a legmagasabb pontszámot. A manipulatív ember jóval hátrébb végzett, az erőszakos múltú partner pedig még annál is rosszabb megítélést kapott.

Ez azért fontos, mert sokan fejben még mindig úgy beszélnek a vonzalomról, mintha az eleve irracionális önsorsrontás lenne. Mintha az emberek tömegesen a bántó, kiszámíthatatlan partnereket keresnék. A számok inkább azt sugallják, hogy ez nincs így. A legtöbb ember számára a megbízhatóság, a kedvesség és az empátia továbbra is komoly érték.

Még az sem fordította meg érdemben a képet, ha a problémás karakter gazdagabbnak, híresebbnek vagy vonzóbb külsejűnek tűnt. Ez különösen beszédes, mert azt mutatja, hogy a státusz és a csillogás nem ír felül mindent. Rövid távú figyelmet szerezhetnek, de nem feltétlenül tesznek kívánatossá egy alapvetően romboló személyiséget.

Amikor a hasonlóság vonz, és amikor az ellentét

A párválasztásról gyakran két egyszerű elmélet él a köztudatban. Az egyik szerint az ellentétek vonzzák egymást. A másik szerint a hasonló emberek találnak egymásra. A valóságban mindkettő igaz lehet, csak más helyzetben és más okból.

Azok, akikben erősebben jelen vannak a sötét triád vonásai, hajlamosabbak lehetnek hasonló karakterű partnerekhez vonzódni. Ennek oka lehet az ismerősség, a kölcsönös működésmód, vagy az, hogy bizonyos viselkedések közöttük kevésbé tűnnek riasztónak. Fiatalabb korban viszont gyakrabban működhet az ellentét logikája. Ilyenkor valaki éppen azért lesz érdekes, mert olyasmit képvisel, amit a másik még nem él meg magában.

Ez hétköznapi nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy a vonzalmunk sokszor rólunk beszél. Arról, hogy kik vagyunk, milyen közegből jövünk, mit tartunk erőnek, mit hiszünk szerelemnek, és milyen hiányokat próbálunk egy kapcsolatban betölteni.

Miért keverjük össze a magabiztosságot a dominanciával?

A rosszfiú-sztereotípia egyik motorja, hogy bizonyos problémás viselkedések első pillantásra vonzó tulajdonságnak álcázzák magukat. A ridegség könnyen tűnhet higgadtságnak. A dominancia könnyen tűnhet önbizalomnak. A kiszámíthatatlanság szenvedélyként is eladható. A manipulatív figyelem pedig akár intenzív érdeklődésnek is látszhat.

Pedig ezek között nagy különbség van. A valódi önbizalom mellett általában jelen van a másik tisztelete is. A valódi érettség nem attól erős, hogy bárkit lehengerel, hanem attól, hogy nem kell játszmáznia ahhoz, hogy jelen legyen. Aki valóban stabil, annak nem kell folyamatos bizonytalanságban tartania a másikat ahhoz, hogy érdekes maradjon.

Ezért történhet meg, hogy ami a kapcsolat elején szenvedélyesnek tűnik, később kimerítővé válik. A titokzatosság bezártsággá, a lazaság felelőtlenséggé, a merészség megbízhatatlansággá alakul. A vonzalom kezdeti nyelve nem mindig ugyanaz, mint amiben egy kapcsolat hosszú távon működni tud.

Mit érdemes észrevenni magunkban?

Ha valaki újra és újra olyan emberekhez vonzódik, akik bántóak, elérhetetlenek vagy erősen manipulatívak, abból nem érdemes szégyenkérdést csinálni. Inkább érdemes kíváncsian ránézni. Mit jelent számomra az, hogy valaki vonzó? Mit keresek valójában benne? Biztonságot, kihívást, visszaigazolást, vagy azt az ismerős feszültséget, amit valahonnan korábbról már ismerek?

Az önreflexió itt nem moralizálás. Nem arról szól, hogy rossz ember lennél, ha valami viharos vagy veszélyes dolog izgat. Inkább arról, hogy a vonzalom mögött gyakran mintázatok dolgoznak. Ha ezeket jobban értjük, kevésbé leszünk kiszolgáltatva nekik.

Sokszor már az is sokat számít, ha külön tudjuk választani magunkban a kémiát és a kompatibilitást. Lehet valaki felkavaróan vonzó, miközben érzelmileg rossz választás. És lehet valaki kevésbé látványosan izgalmas, mégis sokkal alkalmasabb valódi kapcsolódásra. A kettő nem mindig ugyanazt az embert jelöli.

A legtöbben mégis a kedvességet választják

Talán ez az egész téma legjózanabb része. A sok romantikus mítosz és közösségi médiás póz mögött a legtöbb ember továbbra sem káoszra vágyik, hanem olyan partnerre, akiben lehet bízni. A kedvesség, az együttműködés, az empátia nem unalmas tulajdonságok. Inkább azok az alapok, amelyek nélkül az izgalom nagyon gyorsan fárasztóvá válik.

A rosszfiú és rosszlány alakja ezért inkább kulturális fantázia, mint általános párkapcsolati igazság. Létezhet vonzereje, főleg bizonyos élethelyzetekben vagy személyiségeknél, de ettől még nem ez az általános szabály. A legtöbb ember nem a romboló viselkedést keresi, hanem azt, hogy valaki egyszerre legyen élő, hiteles és emberileg biztonságos.

Ha pedig valaki mégis rendre a nehéz, sötétebb karakterekhez vonzódik, abból lehet önismereti munka. Nem kell rögtön ítélkezni magunk fölött. Elég elkezdeni érteni, miért pont ez mozgat meg. Sokszor ott kezdődik a jobb párválasztás, amikor már nemcsak azt kérdezzük, ki tetszik, hanem azt is, miért tetszik.

Másik nézőpont | Mögötte
Lehet, hogy a „rosszfiú” valójában nem is egy ember, hanem egy érzés, amit üldözünk. A veszély, az intenzitás, a bizonytalanság néha összekeveredik bennünk az elevenséggel. Pedig attól, hogy valami felkavar, még nem biztos, hogy épít is.