A humor annyira természetes része az életünknek, hogy könnyű azt hinni, mindig is ugyanúgy működött, mint ma. A legkorábbról fennmaradt viccek viszont azt mutatják, hogy már évezredekkel ezelőtt is ugyanazokon a dolgokon nevettek az emberek. És ettől a múlt hirtelen sokkal közelebb kerül.

Ha azt kérdeznénk, mi lehet a világ legöregebb írásban fennmaradt vicce, sokan valószínűleg valami ártatlan szójátékra vagy bölcs ókori fricskára tippelnének. A valóság ennél sokkal földközelibb. Az emberiség legrégebbi ismert viccei alapján úgy tűnik, hogy a humor már nagyon korán rátalált azokra a témákra, amelyek azóta sem mentek ki a divatból.

Kutatók egy csoportja nyelvészek, történészek és szociológusok bevonásával állított össze egy listát a legősibb ismert viccekről. A munka során nem egyszerűen régi, mulatságosnak tűnő szövegeket kerestek, hanem olyan feljegyzéseket, amelyek valóban megfelelnek a vicc alapvető szerkezetének. Vagyis van bennük felvezetés és van bennük csattanó. Ez azért fontos, mert az ókori szövegek között sok a rejtvény, a gúnyos megjegyzés vagy a játékos nyelvi fordulat, de nem mindegyik tekinthető klasszikus értelemben vett viccnek.

Mit mond a világ legöregebb vicce

A legidősebbként számon tartott vicc egy sumer agyagtáblán maradt fenn, és egy óbabiloni találós kérdés formáját ölti. A lényege röviden az, hogy mi az, ami időtlen idők óta nem történt meg. A válasz pedig az, hogy egy fiatal nő a férje ölébe szellentett.

Mai fejjel ezt lehet ízléstelennek, gyerekesnek vagy egyszerűen nagyon furcsának tartani. De éppen ez benne az érdekes. Több ezer év távlatából nem egy fennkölt, emelkedett humoreszk maradt ránk, hanem egy testiséggel és tabukkal játszó poén. Vagyis pontosan valami olyasmi, amire ma is rengeteg ember felnevet, még ha fél szemmel közben körbe is néz.

Ez a régi vicc azért különösen beszédes, mert megmutatja, hogy a humor egyik alapanyaga már akkor is a hétköznapi zavar, a test működése és a társas feszengés volt. Az ember hajlamos azt gondolni, hogy a civilizáció fejlődésével egyre kifinomultabb lett a nevetés is. A történelmi leletek alapján inkább az látszik, hogy a lényeg sokszor ugyanaz maradt, csak a díszlet változott körülötte.

Az angolok legöregebb vicce sem finomkodik

A legkorábbi brit vicc sem cáfol rá erre. A X. századi Exeter-kódexben található egy kétértelmű, pajzán találós kérdés, amely első hallásra egészen más irányba viszi a gondolatot, mint amerre a válasz végül kifut. A szöveg egy férfi hasánál lógó dologról beszél, amit újra és újra egy lyukba akar dugni. A megfejtés pedig egy kulcs.

A működése ma is ismerős. A vicc a félreértésre és a sejtetésre épít, arra a pillanatra, amikor az ember agya gyorsabban kapcsol a kelleténél. A csattanó azért működik, mert a felvezetés tudatosan rájátszik a szexualitásra, aztán egy teljesen prózai tárggyal zárja le a helyzetet. Ugyanezt az elvet ma is ezernyi mém, szóvicc és stand-up poén használja.

Ez sokat elárul arról, hogy a humor alapmechanizmusa mennyire állandó. A jó vicc gyakran abból születik, hogy valamire számítunk, és végül valami más érkezik. Az eltérés lehet abszurd, kínos, obszcén vagy váratlanul hétköznapi. A lényeg az elbillenés, amit az agy egy pillanatra egyszerre ért meg és lep meg.

Miért pont ezek a témák örökök

A fennmaradt legrégebbi viccek alapján két dolog biztosan ősidők óta velünk van a humorban. Az egyik a szexualitás, a másik a kiválasztás vagyis a test működésének kevésbé ünnepélyes oldala. Ez elsőre talán lehangoló következtetésnek tűnhet, de valójában nagyon emberi.

Ezek a témák egyszerre intimek és közösek. Mindenkit érintenek, mégis minden kultúra szabályokat, illemszabályokat és tabukat épít köréjük. A humor pedig gyakran ott születik, ahol valami egyszerre ismerős és tilos, természetes és kellemetlen. A nevetés ilyenkor feszültséget old. Kimond olyasmit, amit hétköznapi helyzetben nem illik kimondani.

Éppen ezért nem meglepő, hogy a legkorábbi írott viccek is ilyen témák körül forognak. Nem azért, mert az ókori emberek primitívebbek lettek volna, hanem azért, mert bizonyos emberi reakciók egyszerűen időtállók. Zavarba jövünk, sejtünk valamit, félreértünk valamit, és nevetünk rajta. Ebben nincs semmi korszakfüggő.

A humor hídként működik a múlt felé

Az ilyen leletek egyik legnagyobb ereje az, hogy lebontják a múlt köré épített távolságot. Az ókori civilizációkról gyakran monumentális építmények, uralkodók, háborúk és vallási szövegek jutnak eszünkbe. Ezektől a világok gyakran merevnek és idegennek tűnnek. Egy régi vicc viszont hirtelen emberarcúvá teszi őket.

Attól, hogy valaki négyezer éve élt, még ugyanúgy ismerhette a kínos csendet, a kétértelmű megjegyzést vagy a rosszkor érkező testi reakciót. A nevetés nyoma azt mutatja, hogy a történelem nem csak eseményekből áll, hanem apró, villanásszerű emberi helyzetekből is. Egy viccben gyakran több az élő kapcsolat, mint egy hivatalos feljegyzésben.

Talán ezért olyan izgalmas a kérdés, hogy melyik a világ legöregebb vicce. Nem pusztán érdekesség. Inkább annak a bizonyítéka, hogy az emberek nagyon régen is emberek voltak. Nem csak túléltek, dolgoztak vagy hódítottak, hanem szórakoztatták egymást, próbálták megnevettetni a másikat, és örömüket lelték a csattanóban.

Lehet, hogy nem a vicc öreg, hanem mi hisszük túl újnak magunkat

Van valami különösen ironikus abban, hogy a modern ember gyakran saját korát tartja a legszabadabbnak, legnyersebbnek vagy legcinikusabbnak humor terén. A legkorábbi feljegyzések alapján ez erős túlzás. A humor már az első ismert példákban is merész, testi és olykor pimasz volt.

Ez persze nem jelenti azt, hogy minden korszak ugyanúgy nevetett volna. A kulturális háttér, a nyelv és a társadalmi szabályok mindig alakítják, mi számít viccesnek. De az alapanyag meglepően állandó. A jó poén sokszor ott kezdődik, ahol az emberi természet kicsit kibillen a méltóságból.

Ezért is működnek ezek az ősi viccek még ma is, legalább annyira, hogy felvonjuk a szemöldökünket vagy elmosolyodjunk rajtuk. Nem feltétlenül azért, mert zseniálisak, hanem mert felismerjük bennük magunkat. A zavarainkat, a kíváncsiságunkat, a pajzán gondolatainkat és azt az örök hajlamot, hogy a legkomolyabb civilizációk mélyén is ott lapul egy kicsit kárörvendő, játékos ember.

A történelem legrégebbi viccei így nemcsak szórakoztató emlékek. Azt is megmutatják, hogy a nevetés nem mellékterméke a kultúrának, hanem része annak. És ha valami ennyi időn át velünk maradt, akkor érdemes komolyabban venni, még akkor is, ha éppen egy szellentés a csattanó.

Másik nézőpont | Mögötte
Az is lehet, hogy a régi viccek nem azért hatnak ismerősnek, mert semmit sem változtunk, hanem mert a test és a zavar az a közös nyelv, amit minden korszak megért. A civilizáció sok mindent felépít, de a nevetés gyakran ott tör elő, ahol ez a díszlet egy pillanatra megreped.