Makacsul tartja magát az állítás, hogy a férfiak hétmásodpercenként a szexre gondolnak. Jól hangzik, könnyű megjegyezni, és pont eléggé provokatív ahhoz, hogy újra meg újra előkerüljön. A gond csak az, hogy a valóság ennél jóval árnyaltabb, és egyáltalán nem támasztja alá ezt a legendát.

Kevés olyan állítás van a mindennapi pszichológiai közhelyek között, amely ennyire makacsul élne tovább, mint az, hogy a férfiak nagyjából 7 másodpercenként a szexre gondolnak. Az egész egyszerre poén, sztereotípia és félig tudományosnak tűnő bölcsesség. Ettől lesz veszélyesen hihető. Ha egy mondat elég sokszor hangzik el, előbb-utóbb úgy kezd működni, mintha tény lenne.

Pedig már egy gyors fejszámolás is gyanússá teszi a dolgot. Ha valaki tényleg 7 másodpercenként a szexre gondolna, az ébren töltött órák alatt ez elképesztően magas számot jelentene. Egy ilyen gyakoriság mellett szinte lehetetlen lenne bármilyen összetettebb tevékenységre tartósan figyelni. A hétköznapi tapasztalat is inkább azt mutatja, hogy az emberi figyelem sokkal széttartóbb, és egyszerre rengeteg dolog között ugrál.

Honnan jöhetett ez a szám?

A sokat idézett állítás egy régi kutatás félreértéséből és eltúlzásából nőtte ki magát. Az eredeti elképzelés sem volt különösebben szilárd, mert az embereket arról kérdezték, hogy becsüljék meg, egy nap hányszor gondolnak a szexre. Ezzel rögtön több probléma is van.

Az emberek meglepően rosszak abban, hogy pontosan felmérjék saját belső folyamataikat. Nehéz megmondani, mennyit aggódtunk tegnap, hányszor kalandozott el a figyelmünk, vagy épp mennyi ideig voltunk valóban koncentráltak. A gondolatok ráadásul nem szépen elkülönülő egységek. Van, ami csak átvillan, van, ami hosszabban bent marad, és van, ami csak egy asszociációként bukkan fel. Ebből utólag számot gyártani eleve bizonytalan vállalkozás.

Amikor tehát valaki azt mondja, hogy a férfiak ilyen sűrűn gondolnak a szexre, valójában nem egy erős és pontos tudományos tényt idéz, hanem egy sokszor újracsomagolt leegyszerűsítést. A probléma nem csak az, hogy túlzás, hanem az is, hogy olyan képet erősít a férfiakról, mintha szinte folyamatosan egyetlen ösztön uralná őket.

Mit mutatott egy pontosabb vizsgálat?

Egy későbbi kutatás már sokkal közvetlenebb módszerrel próbálta mérni a gondolatok gyakoriságát. A résztvevőknek a nap folyamán rögzíteniük kellett, mikor gondolnak szexre, ételre és alvásra. Ez sem tökéletes módszer, de jóval közelebb van a valósághoz, mint az utólagos becslés.

Az eredmények alapján a férfiak átlagosan napi 19 alkalommal gondoltak szexre. Ez nagyjából 1,26 óránkénti gyakoriságot jelent, ami fényévekre van a 7 másodperces mítosztól. Ugyanebben a vizsgálatban a férfiak majdnem ugyanennyiszer gondoltak ételre is, alvásra pedig valamivel ritkábban.

A nők átlagosan kevesebbszer gondoltak szexre és alvásra, ételre viszont gyakrabban. Ezek az adatok érdekesek, de önmagukban még nem mondják meg, hogy egy adott nem „ilyen” vagy „olyan”. Inkább azt mutatják meg, hogy a belső világunk sokkal hétköznapibb és emberibb, mint amit a sztereotípiák sugallnak. A testtel kapcsolatos gondolatok több irányba is mennek. Vágy, éhség, fáradtság, pihenésigény. Ezek nem elszigetelt rendszerek.

Miért szeretjük mégis az ilyen mítoszokat?

Azért, mert kényelmesek. Egyetlen frappáns mondatba sűrítenek valamit, ami valójában bonyolult. A nemek közötti különbségek témája ráadásul eleve érzékeny terep. Az emberek szeretik azokat a magyarázatokat, amelyek egyszerűek, kicsit pikánsak, és látszólag mindent megmagyaráznak. Ha egy férfi figyelmetlen, flörtölős vagy túl direkt, könnyű rávágni, hogy hát persze, állandóan ezen jár az esze. Ezzel a mondattal meg is spóroljuk a valódi megértést.

Csakhogy a valóságban a szexuális gondolatok gyakorisága nem csupán biológiai kérdés. Befolyásolja az életkor, a személyiség, a stressz, a kapcsolat minősége, az önbizalom, a kulturális környezet, sőt még az is, mennyire engedi meg valaki magának, hogy egyáltalán tudatosítsa ezeket a gondolatokat. Egy átlag soha nem írja le pontosan az egyént.

Ez azért fontos, mert a mítosz nem marad ártatlan vicc. Hatással van arra, hogyan tekintünk a férfiakra, és arra is, hogyan gondolkodnak saját magukról. Ha valaki azt hallja újra és újra, hogy a férfi lét szinte folyamatos szexuális készenlétet jelent, akkor könnyen azt hiheti, hogy ezzel valahogy tartania kell a lépést. Aki pedig nem ilyen, az esetleg azt érzi, vele van valami baj.

A szexuális gondolat nem ugyanaz, mint a szexuális késztetés

Érdemes itt egy finom, de lényeges különbséget tenni. Az, hogy valaki időnként szexre gondol, még nem jelenti azt, hogy állandó, mindent elsöprő vágy dolgozik benne. A gondolat lehet rövid benyomás, emlék, fantázia, asszociáció vagy reakció valamire, amit látott, hallott vagy átélt. A belső világ nem kapcsolóként működik, hanem áramlásként.

Ugyanez igaz az ételre és az alvásra is. Lehet valaki úgy, hogy eszébe jut egy vacsora, mégsem éhes. Eszébe juthat az alvás, mégsem akar azonnal lefeküdni. A szexuális gondolatokkal kapcsolatban viszont hajlamosak vagyunk rögtön többletjelentést társítani. Mintha minden ilyen gondolat teljes jellemrajz lenne.

Pedig gyakran csak annyiról van szó, hogy az emberi agy folyamatosan reagál a testtel, örömmel, szükségletekkel és kapcsolódással összefüggő ingerekre. Ez teljesen hétköznapi működés. Nem botrány, nem diagnózis, és nem is végzet.

Mit árul el rólunk az, hogy ezt ennyire elhittük?

A mítosz népszerűsége talán többet mond el a társadalom gondolkodásáról, mint a férfiakról. Hajlamosak vagyunk biológiai sorsként kezelni olyasmit, amiben kulturális nevelés, elvárás és szereptanulás is erősen benne van. A férfiaktól sokszor azt várja a közeg, hogy legyenek kezdeményezők, aktívak, szexuálisan határozottak. Ha ezt túlzásba visszük, könnyen megszületik az a kép, hogy a férfiakat szinte kizárólag ez mozgatja.

Közben a nők szexualitását a társadalom gyakran visszafogottabban, kevésbé nyíltan kezeli. Így az a hamis benyomás alakulhat ki, mintha a két nem között szinte szakadékszerű különbség lenne a vágyak és gondolatok terén. A kutatási eredmények ehhez képest jóval prózaibbak. Vannak különbségek, de korántsem olyan extrémek, mint a közkeletű mondások sugallják.

Másképp fogalmazva: a férfiak sem egydimenziós lények, akiknek az agya megállás nélkül ugyanarra a csatornára van hangolva. Gondolnak munkára, ételre, alvásra, feszültségre, bizonytalanságra, kapcsolatokra, és igen, szexre is. Ahogy minden ember gondol a testével és szükségleteivel kapcsolatos dolgokra.

Mi marad a legendából?

Annyi biztosan, hogy jól hangzó túlzásként továbbra is velünk marad. Az ilyen mondatok azért élnek túl ennyi időt, mert egyszerre szórakoztatóak és kényelmesek. Csak éppen közben félrevezetnek. A valódi kép jóval kevésbé szenzációs, viszont sokkal érdekesebb. A férfiak valóban gondolnak szexre, de messze nem olyan gyakran, ahogy azt a népszerű legenda állítja. És ugyanúgy gondolnak más testi szükségletekre is.

Ez a felismerés elsőre talán kiábrándító annak, aki szereti a nagy, hangzatos állításokat. Valójában viszont felszabadító. Kiveszi a témából a nevetséges túlzást, és visszahelyezi az emberi működés világába. Oda, ahol a vágy nem karikatúra, hanem az élet egyik természetes része.

Ha pedig valami miatt érdemes fenntartással kezelni az ilyen népszerű „tényeket”, az éppen ez. Az emberi viselkedés ritkán fér bele egyetlen ütős mondatba. Minél jobban hangzik egy állítás, annál nagyobb eséllyel érdemes megkérdezni, hogy vajon tényleg igaz-e.

Másik nézőpont | Mögötte
Nem csak az a kérdés, hányszor jut valami eszünkbe, hanem az is, hogy miért pont azt számoljuk ennyire megszállottan. A szexről szóló mítoszok sokszor kevésbé a vágyat, inkább a társadalom zavarát leplezik le. Néha nem a gondolat gyakori, hanem a rá vetített jelentés túl nagy.